Rövidfilm pályázatot hirdet a 72 óra!

Több vagy, ha adsz! A 72 óra kompromisszum nélkül ifjúsági önkéntes akció filmes pályázata

72 óra?

Matematikailag 72 óra = 3 nap. :)

A 72 óra kompromisszum nélkül szociális önkéntes akciót a három történelmi keresztény egyház szervezi immár tizedik éve!


Az idén jubiláló akciónk az olyan fiatalokat hívja közös összefogásra, mint amilyen Te is vagy! Célunk, hogy együtt tegyünk másokért, közvetlen vagy távolabbi környezetünkért.
Az önkéntesség megélése mindennapjaink része, és néha észre sem vesszük, amikor önzetlenül adunk. Ennek tudatosítása fontos, hiszen ha valamire odafigyelünk és szívesen tesszük, akkor jó szokásunkká is válhat.

Az akció során - ami minden év október második hétvégéjén három napon át, országszerte zajlik - kisebb-nagyobb csoportokban vállalkozunk közhasznú feladatokra: gondolj itt például intézmények, játszóterek felújítására, erdőtakarításra, szociális segítségnyújtásra vagy kulturális műsorok szervezésére különböző választott közösségeknek. Fiatalok csoportjai országszerte arra szánják három napjukat, hogy másoknak segítsenek.

Forgatsz? Forgass!

Tedd izgalmassá és célorientálttá a tanévkezdést! Forgass 3-5 perces animációs, dokumentum - vagy kisjátékfilmet, amelyben bemutatod, hogy mit jelent számodra a “Több vagy, ha adsz” szlogen!

A pályázattal célunk, hogy felhívjuk a társadalmunk figyelmét az önkéntesség fontosságára, a 72 óra kompromisszum nélkül ifjúsági akcióra, valamint a fiatalokban rejlő erőre. Mutasd meg, hogy mi fiatalok - mint a jövő döntéshozói - jobbá tudjuk tenni a világot.



A kisfilmed, amivel pályázol, legyen

● elgondolkodtató;
● egyedi;
● dráma vagy a humor eszközeit tartalmazó;
● élő szereplőkkel forgatott vagy animált;
● hívja fel társaid figyelmét az önkéntesség fontosságára;


● a mindennapokban is megjelenő önzetlen segítségnyújtást dolgozza fel;
● a “Több vagy, ha adsz” szlogen jelenjen meg benne;
● mutassa meg, hogy mit jelent kompromisszum nélkül adni;
● saját, máshol még nem publikált alkotás.




Technikai részletek

● Minimum 3, maximum 5 perces rövidfilmekkel lehet pályázni (ez a 3-5 perc tartalmazza az intrót és a stáblistát is).
● A filmek formátuma:
HD-minőség (mpeg-4) vagy DVD-video (mpeg-2)
● Feliratozott változat, hogy a nem halló társaid is élvezhessék az alkotásodat.
● Több filmmel is pályázhatsz.

● A pályázatokat e-mailben küldd ingyenes fájlküldőt használva a kommunikacio@72ora.hu címre.
● Az e-mail tárgyában a “Több vagy, ha adsz” szlogent tüntesd fel!
● A pályaművek leadási határideje: 2017. október 4., 16 óra


Nyeremények

A zsűri döntését követően I., II., III. helyezettet hirdet, valamint egy különdíjat is átadhat.

I. helyezett laptop
II. helyezett tablet
III. helyezett okostelefon

A nyertes pályázók nevét az elbírálást követően a www.72ora.hu-n hozzuk nyilvánosságra.

Pályázati információk

Tel.: +36 20 419 7442;
E-mail: kommunikacio@72ora.hu

* A pályamű benyújtásával a szerző kizárólagos engedélyt ad az alkotás felhasználására az Ökumenikus Ifjúsági Iroda számára.

 

Pályázatunk itt is megjelenik: