Youtuberek is bekapcsolódnak az idei 72 órába

A 72 óra kompromisszum nélkül szociális, önkéntes akciót tizedszerre rendezi meg a három történelmi keresztény egyház hazánkban. Az akció Magyarország fiatalságát közös összefogásra hívja, hogy együtt tegyünk másokért, környezetünkért. Az ország bármely pontján élő diákok október 1-jéig a 72ora.hu honlapon regisztrálhatnak. Idén a jubileumi 72 óra önkéntes akció népszerűsítéséhez a közösségi médiában aktív, fiatal influencerek is csatlakoztak. Szeptemberben egy közös reggelire hívtuk őket, ahol nem maradhatott el az önkéntes munka sem: egy mini projekt keretében közösen készítettünk dekorációkat a Pető Intézet Óvodájának, így hangolódtunk együtt az októberi eseményre.


Aviana Rahl büszkén csaklakozott az akcióhoz: "Életem első komoly önkéntes projektje után azt éreztem enyém a világ. Olyan érzéseket adott az, hogy segíthettem másokon, minden érdek nélkül, puszta jó szándékból és tenni akarásból, hogy azt kívánom mindenki tapasztalja meg ezt az élményt a maga szintjén. Mindenki kapjon az önzetlenségéért egy ölelést, egy köszönömöt, néhány kedves szót, egy vállveregetést vagy csak egy biccentést, egy hálás szempártól. A 72 óra alatt hiszem, hogy lesz rá lehetőségem!"

Nasz Dani, akinek videócsatornáját több mint 120 ezer fiatal követi, örömmel kapcsolódott be a közös munkába: “Szerintem az önkéntesség azért fontos a mai világban mert kevés olyan ember van aki segít másoknak önzetlenül. Nem vár viszonzást cserébe. Ez egy hatalmas érték szerintem a mai világban. Azért csatlakoztam a 72 órához, mert az életem egyik legfontosabb része, hogy adok. Természetesen önzetlenül. Szeretem a pozitív közösségeket akik így összefognak és maradandó élményt tudnak maguknak szerezni, úgy hogy másokat is boldoggá tesznek. Hálás vagyok, hogy részt vehetek ezen az eseményen.”


A 72 óra honlapjának regisztrációs felületén lehet jelentkezni közhasznú feladatokra úgy mint intézmények, játszóterek felújítása, erdőtakarítás, szociális segítségnyújtás, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.). Az akció olyan tevékenységeket tartalmaz, amelyek iskolai közösségi szolgálatként is végezhetőek. A 72 óra célja, hogy a fiatalokat, elsősorban a középiskolás és az egyetemista korosztályt meghívja, hogy október második hétvégéjén tegyék szabaddá magukat, és segítsenek ott, ahol szükség van rá.


„Mutasd meg, hogy mi fiatalok - mint a jövő döntéshozói - jobbá tudjuk tenni a világot." A 72 óra a tizedik születésnapja alkalmából filmpályázatot ír ki a 72 óra célközönségének, amellyel a szervezők célja, hogy felhívják a társadalmunk figyelmét az önkéntesség fontosságára, a fiatalokban rejlő erőre., elkötelezettségre és segítőkészségére. A filmpályázatra október 4-ig várják a kisfilmeket.

Büszkén mutatjuk be internetes nagyköveteink ajánló videóit:

Aviana Rahl (11:52-től):

Veganlizm:

Almási Petra:

Gökler Kriszti:

 

Iskolai Közösségi Szolgálatról: http://www.72ora.hu/a-72-orarol/kozossegi-szolgalat
Regisztráció: http://www.72ora.hu/regisztracio
Facebook csatorna: https://www.facebook.com/72ora
Instagram: https://www.instagram.com/72ora/


Sajtókapcsolat: Ágó Anna; e-mail: kommunikacio@72ora.hu; telefon: + 36 20 419 7442

kommunikacio@72ora.hu