Nagy sikerrel zárult a hetedik 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes ifjúsági akció

Országszerte 330 helyszínen 8000 önkéntes végzett ökológiai, társadalmi és közhasznú munkát az elmúlt hétvégén, hogy szebbé, élhetőbbé tegyék környezetüket, és példát mutassanak: közösen, összefogva nagy dolgokra vagyunk képesek, és sokat tehetünk egymásért. Az elmúlt 72 órában értékes és maradandó dolgokat vittek véghez a fiatalok, miközben megtapasztalhatták az önkéntes, áldozatos munka nagyszerű érzését, és erejét. Akik részt vettek az akcióban, egyként vallják: nem állnak meg 72 óra után sem. A világ megváltoztatása velünk kezdődik. Veled kezdődik!

A Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház közös szervezésében létrejött ifjúsági akció a Corvintetőn megrendezett nyitóeseménnyel kezdődött, ahol a résztvevők megtudták hétvégi feladataikat. Az eseményen rövid beszédet mondott Szontágh Szabolcs, a Zsinati Ifjúsági Iroda irodavezetője, Bakos Vince, a Regnum Marianum ifjúsági tisztje, Solymosi Balázs, a Magyar Cserkészszövetség nevelési vezetője, valamint Szabó Balázs, a Szabó Balázs Bandája énekes-dalszerzője, az akció fővédnöke, aki a hétvége folyamán végig együtt is dolgozott az önkéntesekkel.

A jó hangulatú nyitórendezvényt követően, péntek reggel hatalmas lelkesedéssel vágtak bele az önkéntesek országosan 330 projektbe. Ezek keretében többek között parkokat takarítottak és újítottak fel a fiatalok, állatmenhelyeket tettek rendbe, és alakítottak ki újabb férőhelyeket, plébániákat renováltak, óvodákban és játszótereken festették le a játékokat. Néhány önkéntes Taizéi imaórát tartott a szegedi elítélteknek, mások ételt készítettek és osztottak hajléktalanoknak, táncos foglalkozást tartottak értelmi fogyatékosoknak, és akadtak, akik szüreti mulatságot szerveztek idősek otthonában.

A pénteki kiemelt projektek közül a Feneketlen-tónál végzett munkálatokban részt vett és a helyszínen beszédet mondott Palánki Ferenc egri segédpüspök, Szabó István református püspök, Fabiny Tamás evangélikus püspök, Csomós Miklós főpolgármester-helyettes, valamint Rétvári Bence parlamenti államtitkár.

Palánki Ferenc püspök úr beszédében elmondta: a világ megváltása azzal kezdődik, hogy mi magunk megváltozunk, belső rendet teremtünk, így tudjuk majd rendbe tenni környezetünket is. „Engedjük be szívünkbe az isteni rendet, a szeretet rendjét, hogy ez aztán szétsugározhasson a hazába és a világba.” - fejezte be gondolatait.

Szabó István püspök úr arra buzdította a fiatalokat, hogy vegyék komolyan az önkéntességet, és értékeljék az ilyen kezdeményezéseket, mert a korábbi generációk fiataljainak korlátozva voltak a lehetőségei, a mai fiatalok előtt viszont végtelen a lehetőségek száma, hogy jót tegyenek önként, másokért.

 Fabiny Tamás püspök úr Ézsaiás könyvéből idézett: „Itt vagyok, engem küldj.” (Ézs.6:8) Ezt az önfeláldozó lelkesedést kell népszerűsítenünk a világban. Látható cselekedetekkel, példamutatással, de alázatosan.

Rétvári Bence parlamenti államtitkár örömmel konstatálta, hogy az elmúlt pár évben milyen népszerűségre tett szert az akció, és hogy mennyi hasznos munkát végeznek el a fiatalok.

„Egy olyan világban, ahol folyton azt halljuk, hogy magunkat helyezzük a középpontba, és váljunk törtetőkké, üdítő azzal szembesülni, hogy lehet a túlfogyasztáson túl másokért is élni.”

A pénteki beszédek sorát Csomós Miklós főpolgármester-helyettes úr azzal zárta, hogy tudatos emberekként nem lehet más a közös célunk, mint olyan világot teremteni, ahol az emberek felelősséget vállalnak egymásért és a környezetükért.

A beszédeket követően minden felszólaló vendég maga is nekilátott az önkéntes munkának, Hoffmann Tamás újbudai polgármesterrel és Schanda Tamás helyettes államtitkár úrral kiegészülve vállt vállnak vetve dolgoztak együtt a fiatalokkal környezetünk szebbé tételéért.

 A szombati kiemelt rendezvényen ugyancsak számíthattunk neves vendégeink segítségére. Tarr Zoltán, a Magyarországi Református Egyház zsinati főtanácsosa, Csépányi Gábor, a Városmajori Plébánia káplánja, Solymár Péter evangélikus lelkész, Schanda Tamás ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár, Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma szociálpolitikáért felelős államtitkára, valamint Wintermantel Zsolt, Újpest polgármestere is részt vett az Elem utcai távhővezeték és az azt körülvevő kerítés festésében. A munkálatok megkezdése előtt méltatták a fiatalok áldozatos munkáját és összefogását, valamint buzdították őket arra, hogy erejük fogytán se lankadjon a lelkesedésük, mert mindaz, amit tesznek, felbecsülhetetlen.

„A 72 óra kompromisszum nélkül akció önkéntesei a múlt értékeit a ma eszközeivel és munkájával megőrzik a jövőnek.” – mondta Wintermantel Zsolt polgármester úr.

 Az idei 72 óra kompromisszum nélkül önkéntes ökumenikus ifjúsági akció minden eddiginél nagyobb népszerűségnek örvendett. Mindez köszönhető egyfelől annak, hogy a jó példa ragadós, így az önkéntesség nagyszerű érzését egyre többen tapasztalhatják meg. Emellett az idei akció több irányból is komoly támogatást kapott. Látva a fiatalok elszántságát bekapcsolódott az akció szervezésébe a BVK Holding, az FKF, és a FŐKERT, valamint a Magyar Katolikus Egyházon, a Magyarországi Református Egyházon és a Magyarországi Evangélikus Egyházon túl anyagi támogatást nyújtott Budapest Főváros Önkormányzata, a Nemzeti Együttműködési Alap, és az Emberi Erőforrások Minisztériuma Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkársága. Az akcióban társszervezőként részt vett a Magyar Cserkészszövetség és a Regnum Marianum Katolikus Közösség.

 Hatalmas összefogásnak és nagy tetteknek lehettünk szemtanúi az elmúlt hétvégén. Az akcióban részt vevő fiatalok nyomot hagytak az ország több száz pontján: köztereken, épületekben és emberi szívekben. Mégis ők maguk nyertek a legtöbbet: pár óra munkával jobb hellyé tették a világot, és elkezdtek valamit, ami 72 órán túl is tart. Velük kezdődött…